Crystal együttes rajongói oldala
Crystal együttes rajongói oldala
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
Crystal Gregorian Cd
 
Chat
 
 
 
 
Crystalról

 

 

Lajtai Kati - Ének ,vokál
Kasza Tibor - Ének, zeneszerzés, szöveg, vokál
Kasza Gábor - dobprogramok, hangszerelés , vokál

Az együttes 1998-ban alakult, az angolszász popzene hazai úttörőjeként.
Első lemezünk 2000-ben jelent meg Két utazó címmel. A bemutatkozó album rövid időn belül platinalemez lett, valamint a zenekar frontemberét az év zeneszerzőjének választották (Artisjus díj) 2002-ben az RTL KLUB Való Világ című valóságshow-jának a kísérő dalát A lét a tét című dalt is Ők énekelték. (49 pályázó közül választották ki a Crystal dalát).  Második lemezük a Fújja el a szél, három hét alatt bearanyozódott, majd egy éven belül platina lett Mindkét album elnyerte az év hazai popalbumának járó Arany zsiráf díjat. Harmadik lemezük a Trilógia (Aranylemez), és erről az albumról a Sosem múlik el dal lett 2005-ben a legjátszottabb magyar rádiós sláger. Negyedik lemezünk : Világok Hangjai A lemez érdekessége, hogy egy világhírű kórus szólistáival készítettünk el 4 dalt. Abban a stúdióban dolgoztunk ahol a HIM, a NIGHTWISH vagy  THE RASMUS is.  Crystal jegyzi az ország első 3D grafikájú borítóját. A cd. rövid idő alatt Aranylemez lett. Te vagy a jel című daluk az MTV Chart listáján 1 helyen végzett. 2008-ban  Karácsony: Az új cdn  karácsonyi slágerek hallhatóak a Crystaltól  megszokott igényes és szép dalokkal + Crystal Karácsony hangúlatú dalok. "A hazai popzene legnépszerűbb triója rendkívüli karácsonyi albummal jelentkezik" (emimusic.hu) 2009-ben jelent meg GREGORIAN című albumuk, mely ismét egyedi hangzásvilágot, és az album címéből adódóan Gregorian stílusú dalokat tartalmaz, természetesen a jellegzetes "Crystal-köntösben". A Menj tovább c. szám hetekig a rádiós listák élén szerepelt, A Te vagy az álmom című dal pedig új alapot kapva sokáig volt a rádiós listák élén.

 

 
Indulás: 2006-08-01
 
 
 
Médiaszereplések

2022.11.10. Story Magazin címlapon: Kasza Tibor!

  A műsorváltozásért a www.crystalfan.gportal.hu oldal felelőséget nem vállal.

 

 

 

 

 
 

 
 
Lezárt szavazások
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.